Online Szoba

Az exkluzív tartalmak eléréséhez, kérem kattintson a 'Belépés' gombra.

 

 

 



Interjúk
Ezen az oldalon folyamatosan bővülő interjúk érhetők el olvasható (cikk), hallgatható (mp3) vagy nézhető (videó) formában.

.......................................................................................................

JELENTÉSTELI ÉLET - Interjú Dr. Clay Routledge pszichológussal (2015. november 24.) see the original interview in English here

 

PB: Beszélgetőtársam Dr. Clay Routledge az Észak Dakotai Egyetem Pszichológia Tanszékének adjunktusa (továbbá a Psychology Today rendszeres cikkírója). Témánk akörül forog, hogy mi teszi az életet jelentéstelivé. Első kérdésem, hogy vannak-e olyan összetevők, amelyek által életünknek nagyobb valószínűséggel találjuk meg értelmét?

CR: Úgy tűnik, hogy az emberi lények természetüknél fogva keresik a dolgok értelmét. Világunkban automatikusan meglátjuk a célt és értelmet. Ez az értelem sok helyről érkezhet - mind vallásos, mind pedig világi ideológiák és intézmények irányából, amelyek abban segítenek, hogy érezzük egy nálunk nagyobb valaminek, - bennsőséges kapcsolatoknak, fontos célok elérésének stb. - vagyunk részei. Alapvetően azáltal találjuk meg az értelmet, hogy olyan dolgokhoz kapcsolódunk, amelyek által önmagunkat kevésbé kicsinynek, azaz jelentősebbnek érezzük.

PB: Munkám során rendszeresen találkozok olyanokkal, akik úgy tűnik, hogy nem tudják mit akarnak az élettől vagy az, amivel most foglalkoznak nem az, amit igazán csinálni szeretnének. Viktor E. Frankl a hasonló életpozíciót az "egzisztenciális vákum" fogalmával írta le. Mit tud egy felnőtt tenni, amikor ez az állapot beszippantja és ennek eredményeként boldogtalanná válik?

CR: Nos, néhányan olyan mentális betegségben szenvednek, ami nehézzé teszi számukra, hogy az értelmet fenntartsák, ezért szakember segítségére szorulnak. Emellett, bizonyos időt el kell töltenünk azzal, hogy arra fókuszálunk, hogy mi tesz bennünket értékessé abban, amik vagyunk. A család és a közösség óriási forrást nyújthatnak például. Azt is szeretném megjegyezni, hogy nem helyes alábecsülnünk az egészséges lélek és test fontosságát. Most kezdjük igazán megérteni a táplálkozás és a testmozgás testi és mentális egészségünkre gyakorolt fontosságát. Vigyázzunk a testünkre, ha lelkileg is egészségesek akarunk maradni.

PB: Vessünk egy pillantást a gyermekkor fontosságára. Freud óta a világ tudja, hogy életünk első éveinek tapasztalatai mennyire kritikusak lehetnek. A hatvanas évektől kezdődően - különösen az Egyesült Államokban - a szülőknek azt tanácsolták, hogy a melegség és a korlátozás ideális arányát találják meg, ha boldog gyermekeket szeretnének. Az utóbbi évtizedekben mindennapi beszélgetéseink szótárába olyan kifejezések kerültek, mint a "flow", "csúcsélmény" vagy az "érzelmi intelligencia". Azokon a modelleken és mályvacukor teszteken túl, amelyekkel tisztában vagyunk, szülőként mit tanácsos megfontolnunk, amikor olyan gyerekeket akarunk felnevelni, akik rendelkeznek azokkal az alapokkal, amelyekre egy jelentésteli élet építhető?

CR: Nem vagyok a gyermeki fejlődés szakértője, de azt mondanám, hogy természetesen a gyermekeknek stabil és szerető környezetre van szükségük. Ugyanakkor az élet realitásaira is meg kell tanítani őket; arra, hogy a világ nagy és néha kemény hely, amely nem minden esetben forog körülöttük. Ahogy azzal tisztában lehetsz, a nárcizmusra problémaként tekintünk. Arra tanítsuk hát gyermekeinket, hogy mások felé empátiával viseltessenek és legyenek képesek nézőpontot váltani. Az életet értékesebbnek és jelentéstelibbnek éljük meg, amikor úgy tekintünk rá, ami kihívásokkal teli is lehet.

PB: Hol és hogyan kapcsolódik össze a jelentésteli élet és a spiritualitás?

CR: Úgy tűnik, hogy a spiritualitás sok ember számára fontos eleme a jelentésnek. A spiritualitás abban segíti az embereket, hogy azt érezzék másokhoz vagy általánosabban a világhoz kapcsolódhatnak. A spiritualitás nyitottságot képvisel egy olyan nem fizikai valóság, vagy erő irányába, ami a jelentés nagyobb érzését kínálja. Sokak számára, ez az elképzelés abban segít, hogy érezzék többek, mint egyszerű halandók; hogy részei egy nagyobb kozmikus drámának, s nem csak egy biológiai szervezet, amely miután elpusztul, örökre eltűnik.

PB: Szeretnék most egy másik perspektívát behozni a beszélgetésbe. Az ausztrál Bronnie Ware hihetetlenül népszerűvé és elfoglalttá vált miután megírta könyvét arról, hogy az emberek miket sajnálnak leginkább halálos ágyukon. Amikor életünkre utazásunknak arról a szakaszáról tekintünk, integritást vagy kétségbeesést élhetünk át - ahogy arról Erik Erikson 1959-ben írt. Véleményem szerint ezt a számvetést életünk korábbi szakaszában is meg tudjuk és meg is kéne tennünk. Mit gondol? Hogy valósulhat ez meg és a spiritualitás hogy illeszthető e képbe?

CR: Igen, hiszek abban, hogy a halállal való szembenézés értéket képvisel. Számos vizsgálat kimutatja, hogy a halálról való gondolkodás az embereket olyan hitek és orientációk felé tereli, amely életüknek jelentést ad. Amikor belegondolunk, hogy milyen mulandóak és törékenyek vagyunk, lehetőségünk nyílik arra, hogy átértékeljük vonzó és felületes törekvéseinket.

PB: Érintettük már az élet értelmének megtalálásának és elvesztésének kérdéseit, de egy fontos kérdés továbbra is fennmarad. Hogyan ápolhatjuk életünk értelmét, különösen akkor, amikor életünk jelentős mértékben - és gyakran igen nagy hirtelenséggel - megváltozik?

CR: A kapcsolatok rendkívül fontosak. Ha vannak közelünkben olyanok, akik támogatást nyújtanak a kihivás átmeneti időszakában, az segít csökkenteni a szorongást és fenntartani az értelmet. Legközelebbi kapcsolódásaink a jelentés stabil forrását képviselik. Az emberek megszenvedik a változást, de a változás lehetőséget is nyújthat a személyes növekedésre, hogy új készségeket sajátítsunk el és új dolgokat tapasztaljunk meg.

PB: Mik a mérhető vagy bizonyított előnyei annak, ha jelentésteli életet élünk?

CR: Sok tudományosan megalapozott előnye van a jelentésnek. Azok, akik érzik életük értelmét, kevésbé vannak kitéve az olyan lelki betegségeknek, mint a depresszió vagy a szorongás, kisebb eséllyel követnek el öngyilkosságot, kevésbé valószínű, hogy kábítószer- vagy alkoholfüggőség alalkul ki náluk és életükkel jobban meg vannak elégedve. A jelentés hozzájárul a testi egészséghez is. A jelentés magas értékei kapcsolatban állnak az egészségesen működö immunrendszerrel és a halálozás kisebb kockázatával. Röviden, a jelentés fontos az egészséges élethez.

PB: Végezetül, van egy személyes kérdésem - ha lehet. Mi az Ön története, Clay? Ön hogyan lelt rá élete értelmére? Hogyan tartja fenn és ápolja vagy fókuszál rá ismételten, amikor szükségét érzi?

CR: Főként - ahogy más embereknek is - a jelentést számomra a családom, feleségem és gyermekeim adják. Továbbá, tudós vagyok és sok időt töltök azzal, hogy a tudományt felhasználva kérdéseket tegyek fel az életet jelentéstelivé tevő dolgokkal kapcsolatban. Tehát jelentést találok a tudományban, mivel úgy gondolom, hogy ez egy olyan eszköz, ami segít jobban megérteni a világot és önmagunkat. Lehet vitatkozni arról, hogy a tudományos megismerés folyamata hasonló-e a spiritualitáshoz. A tanulásra és az új lehetőségekre való nyitottság vágyát képviseli. A tanulmányok azt mutatják, hogy a tudományba vetett hit (a valláshoz hasonlóan) csökkenti a szorongást, és stressz, egzisztenciális gondok idején a tudomány is olyan struktúra szerepét tölti be, ami egy nálunk nagyobb dologhoz kapcsol bennünket.

PB: Köszönöm szépen a beszélgetést!

.......................................................................................................

TÉBOLY, TERÁPIA, SPIRITUALITÁS - Interjú Dr. Süle Ferenc pszichiáterrel (2015. október 18.)

 

PB: Beszélgetőtársam Dr. Süle Ferenc pszichiáter, jungi analitikus kiképző pszichoterapeuta, addiktológus, csoportanalitikus, aki az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) 1992-ben megalapított és 2000-ig vezetett egy valláslélektani pszichiátriai osztályt. Első kérdésem rögtön a valláslélektan gyakorlatára vonatkozik. Mi a fő törekvése, mennyire körvonalazható módszertanilag és az mennyiben tér el egy "klasszikus" terápiás formától?

SF: Az ilyen osztály célja a komolyan vallásos és a spiritualitással foglalkozó pszichiátriailag megbetegedett emberek gyógyítása. Szociálpszichológiai vizsgálatok szerint az egészséges vallásosságnak egészségmegőrző, egészségjavító ereje van. Ahogyan azonban egy hívő ember is megbetegszik testileg, úgy lelki, pszichiátriai betegsége is kialakulhat. Sajnos ezzel a jelenséggel az egyházak nem foglakoznak eléggé. Az egészségügyön belül pedig, a pszichiátria jelenleg nálunk annyira megnyomorított, nehéz helyzetben van, hogy legtöbb esetben csak a biológiai szintű ellátásra van elég orvos és kezelési idő. A korszerű pszichiátriai ellátásnak három dimenziója van: a biológiai kezelések - ezek főleg gyógyszeres kezeléseket jelentenek - a szocioterápia - ami az egészséges közösségi élet minden formáját bevonja - és a pszichoterápia, ami az egyéni lelkiélet kezelésének legmélyebb, egyéni vagy csoportos formája. A Valláslélektani Pszichiátriai Osztályunkon a korszerű kezelés mindhárom formáját alkalmaztuk és 4. dimenzióként hozzávettük a spirituális ellátást is. Az egészség hagyományos fogalmát a testi, lelki és szociális jóléten túl a spirituálissal, a szellemivel egészítettük ki. Az egészséges spiritualitás azt jelentette számunkra, hogy az illető megtalálta élete értelmét és a társadalmi közösségbe építően és kreatívan illeszkedett be.

PB: Téboly, terápia, spiritualitás című legújabb könyvében (Kairosz, 2015) szó esik arról, hogy egy őrült, ön- és közveszélyes világban élünk, amelyben a szellemi, spirituális értékektől való elfordulás figyelhető meg. Ez elmeorvos osztályára vagy rendelőjébe milyen formában szivárog ez be?

SF: Az "őrült, ön és közveszélyes világ" provokatív kifejezést sajnos jogosnak érzem, mert betegeink életfelfogásában, a józan paraszti észnek is ellentmondó módon jelentkezik. Például: emberhúst már nem eszünk, - bár miért is nem? Embereket viszont mészárolunk, mégpedig nagyüzemi módon, hightech eszközökkel. Azt mondjuk demokráciát viszünk úgy, hogy a történelmileg, sőt demokratikusan kialakult államok vezetőit meggyilkoljuk és teljes anarchiába juttatjuk az országot. Vagy napjaink politikájában a bevándorlás kérdésében. Európa megszüntette határait az ellenőrizetlen népvándorlás előtt, amivel azt is mondja, hogy azok az országok, akiknek ilyen irányú tapasztalataik jóval bőségesebbek (például USA, Kanada, Ausztrália, Izrael, stb.) nyílván ostobák és gonoszak, mert határaikat kerítésekkel és szigorú ellenőrzéssel védik. Az emberek közötti jelentős egyenlőtlenség mindig komoly ellentéteket szül. A leggazdagabbak és a szegény milliárdok közötti ellentét, pedig soha nem volt ilyen mértékű. Bár többen úgy érzik a túlzott jólét degenerál, a technikai civilizációnk okozta információ robbanás az életfelfogások és erkölcsi rend káoszát eredményezte. Az emberek világértelmezését mindezek az ellentmondások súlyosan zavarják, a lelkibetegekét pedig különösen, mert a világban olyan sok a hazugság, hogy nem marad elég valóságba való kapaszkodójuk.

PB: Véleményem szerint a szellemi, spirituális alapok letételében és kezdeti formálásában leginkább a családi közegnek van lehetősége és felelőssége is egyben, amelyet később az iskola és a kortársak tovább alakítanak. Ha fejlődési nézőpontból figyeljük, akkor egy alakuló személyiségre ma, a mi kultúránkban milyen életkorokban "jöhet közel" a spiritualitás és mi kell ahhoz, hogy formáló hatását az ember egészségességének irányába fejtse ki?

SF: Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a spiritualitás alapjai a családban rakódnak le. A lényeg azonban nem abban van, amit a szülők, vagy nevelők mondanak, hanem ahogy élnek. A mélylélektanok mutatták ki, hogy minél koraibb életkorról van szó a szülő-gyerek kapcsolatában ez annál fontosabb. Az anyával, a szülőkkel való kapcsolat alapmintázatai évezredek, évmilliók során alakultak ki az emberben. Az "önálló" élet alapjai az anyával való kapcsolat első éveiben alakulnak ki és képezik a lelki élet alap struktúráit a lélek mélyén. Ezekhez társulnak az apa és a testvérek kapcsolatainak hatásai. Minden további ezekre az alapélményekre épül.

A csecsemő, kisgyermek számára a szülők az istenek: ők a mindentudók, a mindenhatók, ők teremtették, náluknélkül elpusztulna. Ezek a kapcsolati-élménymintázatok azonban messze nem tudatosak. Általában a hároméves kor előtti időszakra már nem emlékszünk. A spiritualitás ezeken az alapokon épül fel és a tudatos énnek ezekhez a tudattalan emlékekből jövő sejtésekhez is kell viszonyulnia. A gyerek azért valós áldás - ahogy régebben még mondtuk - a szülők számára, mert velük kapcsolatban az egész emberré válás lélektanai folyamatának élményét újra élhetjük. A lélekgyógyásznak is ez az egyik legfontosabb ható tényezője.

PB: Visszatérve a valláspatológia területére, húzható-e határvonal az "ez még nem betegség" és az "ezt már mindenképpen kezelni kell" tünetek közé? Mi segítheti a szülőt, pedagógust, barátokat, vagy akár a lelkészt e határ helyes megállapításában?

SF: Éles határ nem húzható. A határ nagyon változó a körülményektől függően. Egy súlyosan kóros, beteg személyiség lehet akár egy államnak a vezetője is, mint láttuk ezt Hitler és Sztálin esetében például. A mai ember számára a józan ész mellett a lélektani, pszichopatológiai tanulmányok segítséget jelenthetnek az eligazodásban. A mentálhigiénés és a lelkigondozói képzések fejlődése hazánkban sokat segít ezen a területeken.

PB: Vegyünk egy kamaszt, akinek értékei és hitrendszere intenzív átrendeződés alatt vannak, a családi változások miatt továbbá meg kell küzdenie ezekkel a kihívásokkal is. Rendszeresen foglalkozik vele a lelkész, de hetente egyszer pszichológushoz is jár. Érti-e egymás "nyelvét" a két segítő? Miképpen lehet hármuknak "közös nevezője", miközben az ügyön dolgoznak?

SF: Ez e lelkész és pszichológus személyiségétől és képzettségétől függ. Ha komoly munkát szeretnének végezni, akkor a két szakembernek egymással is kapcsolatban kell lennie. Ha ez nem lehetséges akkor jobb, ha csak az egyik foglalkozik a fiatallal. Mivel a képzettség gyakran nem megfelelő egyik oldalról sem, ezért is jobb, ha csak az egyik foglakozik a fiatallal egyszerre.

PB: Ha fejlődésünket - jungi terminológiával élve individuációnk folyamatát - vizsgáljuk, miképpen válhat a spiritualitás legjobb társunkká utunk során, annak érdekében, hogy teljes, autonóm személyként funkcionálhassunk az életben?

SF: Spiritualitása minden embernek van, ez az élet végső kérdéseihez és a másik emberhez való viszonyában jelenik meg. A spiritualitás a fejlődést munkálja mindenkiben. Ennek legfőbb dimenziói: a szeretet, a valóság igazsága és az ember Istentől kapott szabadságának méltósága.

PB: Köszönöm szépen a beszélgetést!

.......................................................................................................

VÁLSÁG ÉS FEJLŐDÉS - Interjú Hegyi Nóra klinikai szakpszichológuassal (2015. október 03.)

 

PB: Mai beszélgetőtársam Hegyi Nóra, klinikai szakpszichológus. Első kérdésem az, hogy véleményed és tapasztalatod szerint milyen viszonyban áll egymással a személyes krízis (válság) és az egyéni fejlődés?

HN: Minden ember életéteben elkerülhetetlen a krízis, az, hogy ki hogy küzd meg vele, meg tud-e küzdeni, függ attól, hány éves korában következik be, korábbi traumák, vagyis főleg attól, mennyire érett a személyisége, mennyire stabil. A krízisek nyomán olyan ördögi kör alakulhat ki, hogy egy kevésbé stabil embernél csak mélyíti a patológiát, akár újabb kríziseket létrehozva, míg egy érettebb, stabilabb embernél új erőforrások jöhetnek felszínre, kreatívabbá teszi az egyént. Persze mindenkinél előfordulhat, hisz ez a krízis jellegéből adódik, hogy egyedül képtelen megoldást találni, ekkor kell tudni külső segítséget kérni. Ez a kulcsa annak, hogy a krízis előrevivő legyen.

PB: Mi a legnagyobb kihívás egy személyes válságban lévő személy számára?

HN: A problémára, a krízist kiváltó helyzetre, eseményre van egyfajta beszűkültség, gyakran azt próbálják meg nem történtté tenni, okokat, felelőst találni, de mindez csak még mélyebben a krízishez köti a szenvedőt, nem tud továbblépni. Ehhez szempontváltás kell, amire gyakran önállóan képtelen az ember.

PB: Milyen eszközöket és szempontokat érdemes a segítő személynek alkalmazni egy válságban lévő kliens esetében?

HN: A különböző lélektani iskoláknak más a válasza erre, hozzám a jungiánus áll a legközelebb, de alapvetően eklektikusnak tartom magam, így leginkább a páciens igénye határozza meg a terápia mélységét, eszközeit nálam. Persze a krízis terápiánál mindenképpen az aktuális válság szenvedésnyomásának az oldása fontos, ez pár hétig tart, a páciens regresszív állapotban van, szükséges lehet kórházi kezelés, ilyenkor direktívnek kell lenni. S nem lehetünk neutrálisak, pl. az öngyilkosság kérdésénél sem. Nagyon fontosak ilyenkor a biztos, szigorú keretek, az egyértelmű terápiás szerződés. Ez adhat mindenkinek biztonságot. Túl a legmélyebb állapoton, több lehetőség is van, igénytől függően. Lehet a terápia hosszabb vagy rövidebb, mélysége is eltérő, a legfontosabb, hogy a segítő a következőket tartsa szem előtt:

- ne bagatellizáljuk, ismerjük el a probléma komolyságát, bármi is legyen az, de az együttérzésen túl a realitást is vissza kell tükrözni,

- a mélységet a páciens határozza meg, ha hárít, ellenáll, nem veszi észre a legtriviálisabb összefüggéseket, oka van,

- mindig tartsuk szem előtt a páciens méltóságát, nehogy abba a hibába essen a terapeuta, hogy saját, "jobb" megoldását próbálja erőltetni a páciensre,

- törekedjünk arra, hogy függőség helyett a páciens önállóságát erősítsük, illetve megfelelő időben segítsük a terapeutáról való leválását,

- időben vegyük észre mégis, saját bevonódásunkat, vagyis, ha a fent leírtak valamelyike nehezünkre esik. Ilyenkor a terapeutának is segítséget kell kérnie.

PB: Mit gondolsz a segítő saját, már leküzdött válságainak és kliensének aktuális krízisének viszonyáról?

HN: Gyakran tudattalanul is a páciens a hasonló krízist megélt segítőt választja. Ez például látszik, amikor pszichodrámában a játékos egy szerepre olyat választ, aki maga is megélte azt a konfliktust, de ez csak a játék utáni visszajelzéskor derül ki. Ott ezt telének hívják. A terapeuta az egyéni terápiánál ilyenkor igazából nehezebb helyzetben van. Még ha meg is oldotta, egy hasonló krízis felidézi a sajátját, és nehezebb nem bevonódni. Én nagyon hatékonynak tartom egyébként az önsegítő csoportokat, de ott mindkét fél számára tudott, hogy a saját élmény az alapja a segítésnek. A jó, professzionális segítséghez azonban nem kell, hogy a terapeutának is legyen hasonló élménye, traumája. A páciensre hangolódva, az empátiával, kicsit mint egy jó szülő tud segíteni, aki módosítva tükrözi vissza a gyerek fájdalmát, belevéve saját megnyugtató, tartalmazó lényét is.

PB: Vannak-e az emberi életnek - vagy fejlődésnek - jellemző korszakai, amikor a válság nagyobb eséllyel ránk talál? S ha igen, melyek ezek?

HN: Erik H. Erikson fejlődés elméletében vannak normatív, fejlődési krízisek, melyek elkerülhetetlenek az életünk során, különböző életszakaszokhoz más- más krízis, illetve megoldása tartozik. Minden életszakaszban, ha nem tudunk átlépni a következőbe, válságba kerülhetünk. Kisgyerekkorban a hétköznapi szóhasználatban még nem feltétlenül krízisnek nevezik, így ilyen szempontból az első kritikusabb időszak a kamaszkor, majd fiatal felnőtt kor, aztán az életközépi válság időszaka, majd a nyugdíjazás, és az időskor, főleg a házastárs halála után. Mindegyiknél más probléma hangsúlyos, és más-más életesemény válthatja ki. Persze egyénenként eltérő, ki mire érzékenyebb, hogyan reagál és hogy oldja meg (ha megoldja).

PB: Létezik-e egy olyan "tipikus" mintázat, amit egy nehézségeken átmenő, veszteségeket megélő személy megél vagy amin végigmegy?

HN: A gyásznak 5 fázisát figyelték meg, melyeken a veszteséget átélők keresztülmennek: tagadás és izoláció, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. Az elfogadáshoz mindegyiken keresztül kell mennünk, persze a fázisok egymással párhuzamosan is megjelenhetnek, váltakozva olykor. Ez ugyanakkor nemcsak egy személy elvesztésére vonatkozik, gyász lehet a munkahely elvesztése is, sőt még a jó változásokban is lehet pl. költözés, egyetem elvégzése stb.

PB: Végül egy személyes kérdés: számodra milyen utak, megküzdési alternatívák működtek leginkább, amikor az élet a válság mocsarába kényszerített téged?

HN: Jómagam is többször átestem válságos időszakokon. Voltak konkrét cselekvéses megküzdési technikáim egyrészt pl.: kisregényt írtam, elmentem az El Caminora. Ezek megkönnyebbülést adtak, de a cselekvés mögött mindig a spiritualitás is ott volt. Nem vagyok vallásos, egy vallást sem követek, de hívőnek tartom magam. Hiszem, hogy biológiai, fizikai létezésünkön túl van valami felsőbb erő, ami irányít, ott van, a lényegünk, nem is feltétlenül isten. Talán a szeretet? Nem igazán tudom megnevezni, de a legnagyobb nehézségekkor nem vesztettem el benne a hitet, nem okoltam, ellenkezőleg, bíztam benne, hogy továbbra is velem van, és segít. Egyébként szerintem nemcsak krízis helyzetben segít az a fajta életfelfogásom, hogy egyrészt nem hasonlítgatom magam másokhoz, hogy nekem miben van kevesebb, miben vagyok rosszabb, illetve, próbálom mindennek az előnyét nézni, és sosem hátra úgy, hogy mi lett volna ha. Minden tapasztalat engem formál, múltamból, amit tettem, semmit nem bántam meg, de ha valami félresikerült, nem mást hibáztatok. Vállalom a felelősséget olyan szinten, hogy legközelebb mit tennék másképp. Egy vicces emlékkel zárnám: gyerekkoromban, amikor valami rossz történt velem, este imádkoztam Istenhez, segítsen megoldani. Ha komolyabb volt, Szűz Máriához és a szentekhez is. És ha nagyon súlyos volt a helyzet, az Ördögöt is kértem, nem kell, hogy segítsen, csak ne tegyen keresztbe Isten szándékának.

PB: Köszönöm szépen a beszélgetést és a gondolatokat!

.......................................................................................................

©Minden jog fenntartva - Polyánki Balázs - 2015-2020